Kézdivásárhely - Az udvarterek városa

„A semmiből teremtett mindent Háromszék Párizsa” – írja Orbán Balázs az évszáza­dok óta székely városként működő településről, amely Luxemburgi Zsigmond király idejében, 1427-ben kapta meg vásári jogát. A város mai neve János Zsigmond erdélyi fejedelemnek a székely felkelés után, 1562-ben kelt levelében fordul elő hivatalosan. A középkorban jelentős céhes ipara volt. Az 1848-49-es szabadságharcban itt öntötték Gábor Áron híres ágyúit. Az ágyúöntő szobra 1971 óta a főtéren áll. Különlegessége, hogy a főteret, az egykori piacteret övező házak kapui mind egy-egy utcának a végei. Korábbi források ugyan 73 udvarteret említenek, ma 72 udvartér található a városban, egyet közülük fallal választottak le. Kézdivásárhelyt nevezik a céhek, a vargák városának is: a középkorban a Székelyföld egyik legjelentősebb kézműves központja volt, ahol számos céhszervezet alakult. A bőrfeldolgozással kapcsolatos mesterségek fejlődtek ki viszonylag legkorábban, így ezek képviselői szervezték meg az első céheket. Ugyancsak 1649-ben alakult a fazekasok céhe is. Kézdivásárhelynek 1910-ben 5892 lakosa volt, túlnyomórészt magyarok. A trianoni békeszerződésig Háromszék vármegye Kézdi járásához tartozott.

Kézdivásárhely (románul Târgu Secuiesc) ma municípiumi rangú város a romániai Kovászna megyében. Magyar város, mely őrzi székelységét, 20 ezer lakosának 91 százaléka magyar.